Kérdését, véleményét, információit írja meg nekünk a következő címre:

alternativa.news@yahoo.com
 

Nagyvilág • Élő példa • Képzések • Közösségi kapcsolódás • Megtartó múlt

 
 

Gyermekotthon Torockón

Created 10-10-05 17:55 | Last change 10-10-06 15:01

Gyermekotthon Torockón

Böjte Csaba atyát aligha kell bemutatni, az általa vezetett, 1998-ban bejegyzett magán gyermekvédelmi központ és az azt működtető dévai Szent Ferenc Alapítvány tevékenységéről minden magyar ember tud Erdélyben s Magyarországon, és szerte a nagyvilágban, ahol magyarok élnek.
Azt azonban valószínűleg kevesen tudják, hogy az általa vezetett szervezet Kőmíves Kelemen városán kívül számos más helyen működtet bentlakóotthonokat, főként katolikus vidékeken: az alapítványi honlapok tanúsága szerint Fehér, Hunyad, Maros, Kovászna, Hargita, Szatmár, Bihar, Arad és Temes megyében, valamint a magyarországi Csobánkán – összesen tizenöt helyen. Ezenkívül az alapítvány székhelyén magániskola, Árkoson kismamaotthon, Kolozsváron és Déván kollégium, a Küküllő és a Nyárád mentén, valamint Brassó, Hargita, Szatmár megyében napköziotthonok is működnek a rászorulók részére.
„2000 gyerekem van” – nyilatkozta Csaba testvér nemrég egy televíziós interjúban. Hogy ennek a településnyi léleknek hogyan változik meg az élete, sorsa, amikor az alapítvány gondozottjává válik, abba nyertünk kis betekintést a torockói Kis Szent Teréz gyermekotthon meglátogatásakor.

Torockó községközpont Fehér megyében, a Székelykő lábánál. A XIX. század végéig városi rangja volt, a helybéliek vasércbányászattal foglalkoztak. Amikor a helyi bányászat lehanyatlott, a település gazdasága visszaesett, a lakosság jelentősen csökkent.

Ma Torockón megközelítőleg hatszázan élnek, a községhez tartozó szomszéd településen, Torockószentgyörgyön a lélekszám közel azonos. A lakosság túlnyomórészt magyar - meglehetősen elöregedett. A torockói iskolát, ahol csakis magyar nyelven folyik az oktatás, öt évvel ezelőtt úgy sikerült megmenteni, hogy az iskoláskorúak létszáma a Szent Ferenc Alapítvány keretében létesült otthon gyermekeivel bővült.

 

Az otthon

 

Az alapítványi ház kapuján belépőt gyönyörűen rendezett udvar fogadja. Jobboldalt egy hosszú épület - kiderül: a fiúk és az újonnan érkezők hálószobái vannak itt, valamint a vendégszoba, a pince elülső helyiségében kápolna működik. A járda mellett viruló rózsatövek, a kocsibejáróig üde zöld friss füves rész, az udvar közepén kemence díszeleg - az otthon lakói számára ebben sül hétre hétre a friss kenyér.

A hátsó, csűrszerű, nagyablakos faépület előtt kikövezett pihenőtér, közepén gondosan ápolt virággrupp. Az emeleten a lányok és a kisebb fiúk hálószobái. Az épület alsó szintjén konyha és ebédlő, fapadokkal, kockás terítős asztalokkal. A falat a gyermekek fényképei díszítik, mint ahogy az idei falinaptárat is. Hátul egy nagyobb helyiség: tárolásra, ruhaszárításra is használják, a téli hidegben a gyermekek játszószobája. A többméter hosszú polcokon többtucat kiscipő sorakozik: az idelátogatónak az az érzése, mintha a hetvenhét törpe házába lépett volna be.

A ház melletti udvaron a ruhaszárító kötelek tele frissen mosott blúzocskákkal, nadrágocskákkal, zoknikkal. Mint kiderül, a gyermekek naponta váltanak fehérneműt, háromnaponta nappali ruhát.

A nevelők külön szobában laknak, a gyermekek hálószobájához közel. A benntlakó gyermekeket, nemük, koruk, létszámuk szerint, ún. családokba szervezik. Van kisfiúk, nagyfiúk és lányok csoportja, mindegyik közel tíz fős. Minden családot külön nevelő vezet. Az étkezdében a családoknak külön asztala van, a programot is részben családonként szervezik - házi teendőket, óvodábajárást, sétát, tanulást. Ugyanakkor a gyermekek mind úgy élnek itt, mint a testvérek -a ház életét Karczagi Iringó, a ház vezetője mutatja be -, szabadidőben együtt játszanak, ha kell, a tanulásban, házimunkában, esti fürdésben a nagyobbak segítik a kicsiket. Minden nevelő tud persze a többi gyerekről is, ha a „családfő" valami oknál fogva házon kívül van, az otthon levők követik figyelemmel az „ő gyerekeit" is.

Az otthonban négy nevelő dolgozik. Iringó, aki második éve vezeti a torockói házat - azelőtt a szovátai bentlakásban volt gyermeknevelő -, a lányok vezetője. „Dodó bácsi", a nagyfiúk nevelője az alapítványnál nőtt fel, majd ittmaradt segíteni a munkát. Babi elsősorban szakácsnő, de a gyermekek nevelésébe is besegít. „Afri nevelőnéni", azaz Máté Afrodita Tápiógyörgyéről, Magyarországról érkezett, a kisebb fúcskák nevelését vállalta, egy évre.

Tápiógyörgye húsz éve Torockó anyaországi testvértelepülése, innen a falu és az otthon is sok segítséget kap. Torockónak három másik magyarországi testvértelepülése is van: Bócsa, Üllés, Csömör.

Az otthon 2004-es indulásakor az otthon frissen vásárolt épülete olyan állapotban volt, hogy hetekig be sem lehetett költözni. Apránként rendbetették, fürdőszobát építettek hozzá, az épületet lakályossá tették. Iringó nem tagadja: nagyon sok segítséget kapnak az anyaországból, a gyermekeket nagyrészt ebből látják el élelemmel, ruházattal, tanfelszereléssel. A szeptemberi iskolakezdéskor kétrendbelileg is érkezett segítség. A négyfős küldöttség  élelmet, ruhaneműt, cipőt, tanfelszereléseket hozott a gyermekeknek. Az immár hatodik alkalommal megszervezett Motorosok a dévai árvákért mozgalom idei végcélja pedig Torockó volt - a marcona külsejű férfiak és nők évről évre egy-egy tanknyi benzin árát fizetik be az alapítvány számára történő őszi gyűjtéskor. A Magyarorságról, illetve Székelyudvarhelyről induló konvoj valahol útközben találkozik, s az azévben meglátogatott alapítványi otthon kis bentlakóinak azadakozók azzal is örömet szereznek, hogy motoros sétára viszik őket.

 

A gyerekek

 

Az otthon indulásakor a nevelők bejárták a környező falvakat, összeszedni a nehéz sorsú, csellengő gyermekeket - hiszen az alapítvány nemcsak árvákat fogad be, hanem minden olyan hátrányos helyzetű kiskorút, akinek nevelését vagy taníttatását a szülők nem tudják vállalni.

Mára a gyermekek száma az otthonban 32-re gyarapodott. A legkisebbek négy-ötévesek, a legnagyobbak tizenhat évesek. A frissen bekerülők közt olyan gyermek is van, aki már tízéves, de még soha iskolába nem járt.

A nagyobbak, 15-16 évesek közül egyesek saját elhatározásra jöttek - vagy tértek vissza - az otthonba. Ők olyan fiatalok, akik családjuk mellett nem folytathatták tanulmányaikat, s rájöttek: megéri az iskolai évre beköltözniük az otthon rendezett körülményei közé, hiszen ha továbbtanulnak, jobb eséllyel indulnak majd az önálló életben.

Az alapítvány gondozottjai tehát többnyire idősebbek, mint falubeli osztálytársaik - ennek főleg a kései beiskolázás az oka, illetve a kihagyott évek. Az évnyitó ünnepélyen az iskola igazgatónője nem is leplezi a tényt: különbség van torockói és „nem torockói" gyerekek között, bár a cél az, hogy mindannyian fejlődhessenek - tanulók, szülők, nevelők és tanárok együttes erőfeszítése révén.

Az oktatást nyilvánvalóan nehezíti, hogy a torockói tanintézet, a falusi iskolákra jellemzően, a jelentősen megnövekedett gyermeklétszám ellenére részben összevont osztályokkal működik: a 13 gyermekkel indult idei első osztályban a harmadikkal, a másodikban a negyedikkel, a hatodik osztályban a hetedikkel együtt tartják az órákat. Az alapítványi gondozottak számára pedig külön nehézséget okoz iskolába kerüléskor, hogy esetleg óvodába sem jártak, s a családban sem tanultak fegyelmet - tudjuk meg Iringótól. Kiderül: amikor bekerülnek az intézetbe, sokukat a legalapvetőbb életviteli szabályokra kell megtanítani: tisztálkodni, holmijaikat rendben tartani, az asztalnál civilizáltan viselkedni - s nem utolsó sorban: imádkozni. Az étel előtti-utáni ima ugyanúgy hozzátartozik itt az életükhöz, mint az evés előtti kézmosás, étkezés utáni fogmosás. A kisebbeket könnyebb minderre rászoktatni, a nagyobbakat sokáig figyelemmel kell követni, következetesen irányítani. A nevelők részéről a lelki melegség mellett szükség van a határozottságra, sokszor szigorúságra is - vallja a házvezető. A civilizált életvitel megtanulásával nő a gyermekek igényszintje, ez a legfőbb garancia arra, hogy ne térjenek vissza olyan életkörülmények közé, mint amilyenből érkeztek - magyarázza. A gyermekek vakáció idején találkoznak újra családjukkal - bár egyeseknek nincs, ahova hazamenni, ők a nyári szünetet is az otthonban töltik.

Pár gyermek megrázó sorsát meséli el Iringó nevelő. A kilencéves kislány most második osztályos, két éve érkezett az otthonba két öccsével, akik még óvodások. Mielőtt idekerültek volna, a leányka a nagyobb fiúcskával többnyire kéregetésből élt, kisebb testvérük kétévesen naphosszat egyedül üldögélt a házban egy szál pulóverben - amikor az alapítvány munkatársai megtalálták, ruhaneműje pöszlékeivel táplálkozott. A kicsi annyira le volt gyengülve, hogy amikor megkísérelt vörös fagyfoltos lábacskáira ráállni, a feje súlya folyton előrebuktatta. „Hát így is élnek gyermekek" - jegyzi meg Iringó. A két év alatt a legnagyobb gyermekből gyönyőrű leányka fejlődött, hosszú fekete hajával, egyenes tartásával, csinos holmicskáiban úgy vonul el előttünk, mint egy kis királynő. Öccsei a ház legelevenebb kis lakói, huncut arcocskájukból ébenfekete szemeik úgy ragyognak ki, mint valami karbunkulus.

A leányka legjobb barátnője egy másik kilencéves kislány - ő idén nyáron került az otthonba, ősszel kezdte az első osztályt. Szenvedélybeteg szülők gyermeke. A nevelők két hónapig fejlesztették, iskolakezdésre a gyermek ügyesen rajzolt, az iskolai munkát már az első hetekben jó ütemben követte, házifeladatait ügyesen megoldotta. A székelyföldi származású gyermek esténként, villanyoltás előtt szobatársaival énekel, erős tiszta hangja, ahogy a népdalokat hajlítja, messze kicseng a többieké közül.

„Sajnos, aki csak évkezdésre kerül ide, azt már nincs időnk felkészíteni a tanulásra, a házirendet is menet közben kell megtanulnia" -nyilatkozza sajnálkozva a nevelőnő. Ilyen gyermekkel is találkozunk: a tízéves kislány alig pár nappal a szeptemberi iskolakezdés előtt került az alapítványhoz. Eddigelé többnyire csavargással töltötte az időt, nagyobb testvérei kirepülvén a fészekből, őrá már nem jutott erő a szétzilált családban. A kislány harcol a figyelemért, étkezéskor jellemzően az egyedüli, aki bejelenti, ha sikerült elfogyasztania egyik fogást, vagy hangosan kéri a tízóraiját.

 

Élet az otthonban és azon túl

 

A torockói otthonban nevelkedők közt négy óvodás van, a többiek iskolások. Hétköznaponként délutánonként háromórás szilencium van, ilyenkor a gyermekek együtt tanulnak, a nevelők segédletével, asszisztenciájával. „Románból elkel a segítég" - mondja Karczagi Iringó. A szórványból érkező gyermekek tudnak románul, de a más vidékről, főleg Székelyföldről származók az iskolán kívül szinte sosem hallottak román szót. Hétközben televíziózás sincs, igaz, hétvégén sem kábelműsort néznek a gyermekek, a nevelő külön hoz számukra DVD-n mese- vagy ifjúsági filmet. Amikor egy leányka manelét hallgat a mobilján, megkéri, kapcsolja ki. „Fiam, itt emelni próbáljuk a színvonalat" - teszi hozzá, hiszen nem elegendő a tekintély súlyával élni, az arra megért gyermekekkel meg is kell értetni, hogy az esetleges korlátozás is az ő érdekükben történik.

A nagyobb gyermekek persze matematikából, angolból, egyéb tantárgyból is igénylik a segítséget. A kisebbeket könnyebb segíteni, a nagyobb osztályosok házifeladatán néha a nevelőnek kell előbb végigrágnia magát. Van úgy, hogy a nagyobbak vacsora után újra leülnek tanulni, házifeladatot írni.

Torockón a gyermekek a nyolc osztály elvégzéséig maradnak, ezután Dévára kerülnek. Van, aki középiskolában folytatja tanulmányait, mások szakmát tanulnak. Azok számára, akik később egyetemre is bejutnak, Kolozsváron külön bentlakás működik az alapítvány keretében. Amíg a gyermek tanul, az alapítványnál maradhat - jellemző, hogy a tizennyolcadik életévüket betöltöttek még nem fejezték be tanulmányaikat.

Az alapítvány első generációs bentlakói már felnőttek, közülük egyesek már családot alapítottak. Páran az intézetnél maradtak, nevelőszülőként. Iringó úgy vélekedik: a legjobb, ha valaki elkötelezi magát emellett a munka mellett, hiszen a gyermekeket megviseli, ha nevelőjük évente változik. Igaz, az egyéves vállalás is dicséretes munka. Ezenkívül gyakran érkeznek önkéntesek egy hétre, pár napra - az ő segítségükre is nagy szükség van, hiszen az otthonban, a legkönnyebb házimunkákon kívül, amelyeket a gyermekek is elvégezhetnek, minden feladatot a nevelők látnak el.

Búcsúzáskor arra gondolok: nagyszerű az anyaországi testvéreink segítsége, a más országokból érkező támogatás, hiszen a mindennapi élet anyagi alapjait nagyrészt ez biztosítja, de vajon hány erdélyi ember tud a sok apró hétköznapi gondról, bajról, aminek a megoldásában talán maga is segédkezhetne - s hány magányos ember tud ezeknek a gyermekeknek az örömteli mosolyáról, ragaszkodó öleléséről, amivel meghálálják, ha egy felnőtt leül velük rajzolni, játszani, énekelni?

Ajánlja ezt a cikket ismerősének

 
Name
Email
Comment
Or visit this link or this one